Varjútartás - 5 másodperc

Ez egy érdekes művelet, először is nagyon jó egyensúlyérzék, másodlagosan pedig némi erő is szükséges hozzá. Sokadik próbálkozásra sikerült 2-3 másodpercig megmaradni, de valószínűleg az orra bukástól való félelem miatt mindig kizökkentem az egyensúlyból. A könyv javasolja, hogy utána mindenképp legyen fejenállás is, hogy az egyensúlyérzék fejlődjön fordított testtartásban is. Így kb.1 perc fejenállás után gondoltam kipróbálom megint, akkor már 5-6 másodpercig tartottam magam varjútartásban. Itt már kezdtem érezni, hogy dolgoznak az izmaim rendesen, de szeretnék odáig eljutni, hogy addig tartsam magam ebben a pozícióban, ameddig az izmaim bírják :) egyelőre még nem ez a szűk keresztmetszet... Mivel túlságosan nem dolgoztatja meg az izmaim, lehet, hogy ezt ad-hoc módon gyakorolni fogom, az egyensúly érzékem heti egy gyakorlással bizonyosan nem fog fejlődni, annak nem kell regenerálódási idő :)

Rövid híd - 3x40

Minden gond nélkül ment, 3x50 kell a következő szinthez, ezt még szándékosan nem értem el, hogy szokjam a mozdulatot, illetve valóban hagyjak időt magamnak a fejlődésre. Az utolsó szériában az utolsó 10 rövid hidat extrém lassan hajtottam végre, sokáig kitartva, nagyon lassan leeresztve. Az utolsónál remegett minden izmom rendesen, de ment a stabil lassú művelet. Úgy érzem következő alkalommal ebből meg lesz a szint lépéshez szükséges széria, de a fekvőtámaszhoz hasonlóan erre is rá fogok húzni még egy edzés, hogy nagyon-nagyon alaposan alapozva legyek :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorfegyenc.blog.hu/api/trackback/id/tr612954813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása