Fegyencedzés - erről fogok itt (ha minden jól megy) sok bejegyzést készíteni. Kezemben a könyv, az első fejezeteken túl vagyok, úgy érzem nagy lelkesedéssel bele is fogok az edzésbe. A könyv végén vannak az edzés tervek, ebből a "Jó magaviselet"-re alapozva állítottam fel az ütemtervet. Annyiban különbözik az ott leírtaktól, hogy két edzés között egy szünet nap és nincs ez másképp a vasárnappal sem.

Mivel izomzatom egy irodai alkalmazotténak megfelelő (nincs), ezért a legelejéről kezdem.

A mai napra a Fekvőtámasz falnál (1. lépés) jutott. Ebből 3x50 szükséges, hogy a következő lépésig eljussak, úgy gondoltam durvulok vele, így 2x50-el nyitottam.

A második sorozat 30tól már eléggé szenvedés volt, de kipipálva :) 

A másik pedig a Lábemelés (1. lépés) - Térdfelhúzás volt. Ebből 3x40 kell a következő lépésig. Ezzel picit óvatoskodtam, hasizom teljes hiánya miatt, így 2x30 volt a cél, amit kínkeservesen, de sikerült teljesíteni.

Az egész edzés nem volt több 20 percnél, ennyit nagyon remélem bármikor bele tudok préselni egy-egy edzés napon.

Most jön egy nap pihenő, aztán a folytatás...

Addig még elolvasom a könyv többi része miről szól :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorfegyenc.blog.hu/api/trackback/id/tr622929618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása