fegyence 2011.09.17. 08:23

22. edzés

Fekvőtámasz előredőlve - 3x25 

Mivel utolsó alkalommal a 22 ment stabilan, gondoltam az a +3 sorozatonként nem lesz nagy durranás. De igen, az volt :) Az első kétsorozat ment szépen. Az utolsó sorozatnál valójában 20-at lehetne számolni, ami szépen szabályosan  ment. Úgyhogy itt maradok a 3x25-nél, amíg nem megy rendesen, majd elkezdem növelni az utolsó sorozat ismétlés számát. Ha ott menni fog 30, akkor majd növelem a 25öt 26-ra...

Hajlított lábemelés fekvésben - 3x17 (20)

Az első két sorozattal mondhatni nem volt gond, bár a második sorozat vége felé már azért érződött, hogy fáradok. A harmadik sorozatnál 10 fölött indult a "szenvedés". Sikerült a gyakorlatot ettől függetlenül szabályosan csinálni. Múltkor 3x15(20) volt, tehát 5öt sikerült a szériára rányomni még. Ha azt az ötöt elosztjuk az első kettőre, akkor kapjuk a 17-et, ezért gondoltam, hogy ezt próbálom meg. Viszont az a tapasztalatom, hogy sokkal-sokkal jobban elfáraszt, ha szétosztom korábbi szériákra. Tehát azt az elvet fogom követni, hogy ha 6-ot rá tudok nyomni a 3. szérián pluszban, akkor fogom a következő edzésen 1-el növelni az ismétlés számot. Következő edzésre tehát meg is van a cél: 3x17(23). Amíg ez nem megy, addig ezt ismételgetem :) Azt hiszem ugyanezt a technikát bevezetem minden egyéb gyakorlatnál.

 

Mivel kicsit rossz mostanában az időbeosztásom, és amúgy is hulla fáradt vagyok, mire végre oda jutok, hogy megkezdhetném az edzést, úgy döntöttem, hogy áttérek a reggeli edzésekre. Kicsit megpróbálom besűríteni. A 3x2 gyakorlatot 3 egymást követő napon tervezem végrehajtani, utána tartok egy nap szünetet. Úgy gondolom annak elegendő pihenőnek kell lennie. Ráadásul tudván, hogy ha utaznom kell, akkor nagy valószínűséggel reggel sem lesz időm edzeni, tehát a terv az, hogy 3 nap edzés 1 nap pihi, vagy ahogy az élet adja ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorfegyenc.blog.hu/api/trackback/id/tr373233311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása