Fekvőtámasz előredőlve - 3x20 

Ez kb 45 fokos dőlést jelent, ami nagyjából a konyhapult magassága, úgyhogy itt kezdtem el az edzést. Első szériában lenyomtam 40-et (ennyi kell a következő lépéshez), és meglepődtem rajta milyen könnyen ment. Aztán a második széira 15 körül éreztem, hogy hatványozódik a fáradtságom, így 20-nál abbahagytam, gondoltam ennyit még biztosan lenyomok majd a  3. sorozatnál is. És valóban lenyomtam ennyit a harmadik sorozatnál is, nem hiszem, hogy sokkal több maradt bennem. Tanulva ebből következő edzés alkalmával vagy 3x25-el, vagy 3x30-al próbálkozom. Lehet, hogy elég lesz a 25... :)

Térdemelés fekvésben - 3x35 - lépés a következő szintre

Ezzel valójában a szint követelményei teljesítve. Meglepődtem, hogy viszonylag fájdalommentesen ment. Az utolsó 10 volt eléggé kemény, de a többit nem igazán tartottam annak. Nézegettem a könyvet, hogy lehet, hogy valamit rosszul csináltam. Az jött ki nekem belőle, hogy feltételezhetően az előző lépés feladatát csináltam keményebben, mint kellett volna. Ott ugyanis csak úgy tudtam megoldani a széken való támaszkodásomat, hogy magam mögé tettem még egy széket, így viszon sokkal laposabban hátra voltam dőlve, mint a könyv illusztrációja. Így gyakorlatilag majdnem ezt a fekvő helyzetet csináltam, csak azzal a különbséggel, hogy ott teljesen nyújtani kellett a lábat, itt meg felüdülés volt a "térdet folyamatosan derékszögben" tartás :) Nem is időzök ezzel a lépéssel többet,  következő lépésként jönni fog a hajlított lábemelés fekvésben - na mondjuk ez jóval keményebbnek néz ki :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorfegyenc.blog.hu/api/trackback/id/tr773013781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása